Gyakori kérdések a vállalati belső képzés kapcsán

Igényel-e külön felkészítést a dolgozók, vagy akár a munkaadók számára ez a rendszer?

Amennyiben a már kidolgozott leckéket használja a partnerünk, akkor nem, hiszen így csak egy linket kap a tanuló, amely segítségével eljut az adott leckéhez. Azonban ha az adott vállalkozás saját maga akarja a leckéit megírni, úgy 20-30 perc alatt meg tudjuk tanítani a szoftver használatát.

Milyen eszközöknek kell rendelkezésre állni egy vállalatnak? Szükség van-e valamilyen speciális eszközre?

Csak olyan eszközre van szükség, amelyen keresztül az internet elérhető.

Gazdaságosabb ez a képzés, mint a hagyományos képzési formák?

Az internet korában a költségek fokozatosan csökkenek, így az online képzési formák is sokkal olcsóbbak, mint a korábban megszokott oktatási módszerek. Az online vállalati képzés azonban csak egy, a sokféle lehetőség közül.

Hagyományos képzés hogy integrálható az új rendszerbe?

Érdemes egy képzési tervet összeállítani, a módszereket pedig ez alapján meghatározni. Ebben egy jó tréner vagy coach is helyet kell, hogy kapjon. Vagyis ha tudjuk, hogy mit akarunk elérni, erre mekkora keret áll rendelkezésre akkor gyors eredményt lehet produkálni.

Mennyire biztonságos az online képzés? Más is hozzáférhet a szerverhez?

Az adott képzéshez csak az fér hozzá, akinek a belépési jogosultsága van. Tehát ebből a szempontból biztonságos. Az online szoftverünk olyan szerveren fut, amelyet ma a hazánkban az egyik legnagyobb szolgáltató üzemeltet, vagyis erről az oldalról is igyekszünk biztosítani a betörés elleni védelmet illetve az adatok folyamatos mentését.

Megmaradnak a tanulók eredményei?

Igen, vissza lehet keresni, hogy ki mikor milyen eredménnyel végzett el egy kurzust. Sőt az is beállítható, hogy addig, amíg a teszteket nem tudja elvégezni, ne léphessen tovább.

Honnan lehet tudni, hogy az adott dolgozó tölti ki a tesztet és nem valaki más?

Erre nincs teljes garancia, hiszen meg lehet kérni egy kollégát, barátot az irodában, hogy töltse ki helyettem a tesztet és akkor az adott kurzus már ki is van pipálva. Ez viszont nem tisztességes és visszatetszést is kelt. Az esetek többségében elmondható, hogy a saját gépét mindenki maga használja és a munkavállaló be akar illeszkedni a vállalati környezetbe, melynek része az online tanulás így a tesztek kitöltése is. Olyan munkavállalók esetében, akik nem rendelkeznek saját géppel érdemes egy irodát, tárgyalót kijelölni a kurzus idejére, így biztosítani számukra szabályozott, biztonságos hozzáférést az adott kurzushoz.

Milyen technikai környezetre, infrastruktúrára van szükség az adott vállalaton belül?

Nincs különösebb elvárás ezen a téren, mint az, hogy az adott eszközön legyen internet elérés.

Munkavédelmi ellenőrzés során mennyiben bizonyítható, hogy tényleg elvégezték a vállalati képzést?

A kurzus elvégzését névre szóló bizonyítvány bizonyítja. E mellé még ki lehet nyomtatni azt az összesítőt, amely a részleteket is tartalmazza. Ezen dokumentumokat legtöbb esetben a munkaügyi osztály (HR) kezeli, így ellenőrzéskor ezeket gyorsan be lehet mutatni. Olyan is előfordult már, hogy az online leckét kivetítették egyszerre több dolgozónak, majd a kurzust követően a tesztet mindenki papír alapon töltötte ki és adta le a HR osztály munkatársának.

Mennyi időt vesz igénybe egy vállalat számára az online belső képzés létrehozása? Egy meglévő rendszert milyen gyakran kell „karbantartási munkák” alá vetni?

Amennyiben csak néhány leckéről van szó, akkor pár nap alatt ki lehet alakítani egy jó alapot. Mi több területen is azonnali segítséget tudunk biztosítani partnereinknek. A leckék frissítését a jogszabályok, illetve a belső szabályok változásához érdemes igazítani. Ez rendszerint nem szokott sok időt igénybe venni, hiszen nem mindent kell átírni.

Kisebb vagy nagyobb vállalatok esetében ugyanolyan hatékony?

Nem minden cég számára érdemes ezt a rendszert használni. Néhány fős cégek esetén maga a vezető is meg tudja a szükséges oktatásokat tartani. Ott azonban ahol a létszám vagy a különböző munkahelyek közötti távolságok már nehézkessé és költségessé tennék az oktatók bevonását mindenképpen indokolt az online vállalati képzés használata. A hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyetemek is használják ezt a képzési formát.

A tudás megmaradása szempontjából mennyire hatékony ez a rendszer?

Mi igyekszünk egyszerre több érzéket is bekapcsolni a tanulásba, ezért azt gondoljuk, hogy a hagyományos módszereknél ez a fajta oktatás gyorsabb és hatékonyság szempontjából is előnyösebb.

Milyen gyorsan módosítható egy tananyag szabályváltoztatás esetén?

Abban az esetben, ha a szükséges információk rendelkezésre állnak, akkor gyakorlatilag perceken belül.

Tananyag fejlesztésekor újra fel kell venni a kapcsolatot a Cégsiker munkatársaival?

Nem feltétlenül, ugyanis a betanításkor el tudjuk magyarázni a rendszer működését. Ezt követően pedig már a megrendelő önállóan tud fejleszteni tananyagokat. Amennyiben mégis lenne kérdés, úgy tudunk további segítséget adni.

Készíthető statisztika a résztvevők eredményeiről?

Igen, ez ugyanis az alapja a személyre szabott tervezésnek.

Mennyire okoz problémát a mediatizált környezet, a személyes kapcsolat hiánya?

Abban a képzési csoportban, ahol mi dolgozunk ez nem jelent problémát. Érdemes azonban egy képzési tervet összeállítani, a módszereket pedig ez alapján meghatározni. A személyes kapcsolat szükségességét igénylő képzéseket, tananyagokat ebben pedig külön kellene kezelni.

„Flash-es” megoldásra van lehetőség?

Ismerjük ezt a lehetőséget, de ezen a piacon nem alkalmazzuk.

Hogyan bizonyítható, hogy a „tanuló” az ismeret elsajátítása után fejből, segédeszközök használata nélkül, tölti ki a tesztet?

Erre nincs lehetőség. Amit tudunk mérni az a kitöltésre fordított idő, amennyiben ez sokkal hosszabb, mint az átlag, akkor ez okot adhat egy további tudásellenőrzéshez.


Segíthetünk?

Kérjük adja meg elérhetőségét, illetve mely termékünkkel kapcsolatban kér tájékoztatást. Munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot a megadott adatok alapján.